A kéziláncos emelő prototípusa az ókori Rómáig vezethető vissza, Vitruvius építész építészeti kézikönyvében rögzítették.
A 15. században Olaszországban megjelentek a kormányproblémát megoldó, de továbbra is kézi munkára támaszkodó orrdaruk.
A gőzgép feltalálása a 18. században erőt adott a daruk számára, s ezzel elősegítette az emelőgépek fejlődését. A modern kéziláncos emelőket ezen az alapon folyamatosan fejlesztették.
A kapcsolódó iparág Kínában az 1970-es években kezdődött, és számos családi műhely jött létre, amelyek kéziláncos emelőket javítottak és felújítottak. Az 1970-es évek végére ez több mint 300 műhely jellegű egyéni vállalkozásra nőtt.
Az elmúlt években az iparban olyan technológiai újítások jelentek meg, mint az intelligens vezérlőmodulok bevezetése, új ötvözött anyagok alkalmazása és innovatív gyártási folyamatok, amelyek áttörték a hagyományos technológiai szűk keresztmetszetet: "csak felfelé lehet menni, lefelé nem".